Kavicsvár sokáig nem is tudja, hogy milyen manóhiányban szenved, egészen addig, míg meg nem jelenik köztük Trapiti, a kedves, sükebóka manó.

   Manó, aki mindent megold, manó, aki bevezeti Kavicsvár életébe a trapitizés fogalmát. Trapitizni ugyanis annyit jelent, hogy a csatákat úgy nyered meg, hogy vállalod magad, vállalod, hogy kicsi vagy, ha kicsi vagy, vállalod, hogy érzékeny vagy, persze csak akkor, ha érzékeny is vagy. Trapitizni jelenthet összebékülést és játékot, elgondolkodást és tervelést, de egy biztos, a trapitizés csak valami jó lehet.

   Mikor a manó ott találja magát Kavicsvárban, egy kedves, nagyon szeretnivaló lakókkal teli kisvárosban, semmire nem emlékszik. Nem emlékszik, honnan jött és hová tart, kiket ismer, s kiket kéne megismernie. Nem emlékszik, vannak-e szülei, s ha igen, kik ők. Nem tudja, ki ő maga. Trapiti egy kicsit bánatos, de bánatába nem süpped bele, inkább megpróbálja megoldani a városka gondjait.

   A városkában ugyanis döcög a szerelem szekere. Több szerelem is lángol, de egyik sem az igazi. Mert Virág Viola és Bánatos Olivér a szerelmet nem meri, a veszekedős szerelmespár a szerelmet nem bírja, Holle mama pedig, a világbajnok tökfőzelékéről híres városlakó szerelmét elvesztette. Mindeközben Kavicsvárat igen nagy veszély fenyegeti. Valakik, akik nem bírják a meséket, a Nagy Felejtő Mesébe szeretnék keverni a mesehősöket.

   Így a könyv néhol detektívmesébe vált át. Ugyanis sokszor nem lehetünk biztosak abban, hogy a rossz nem épp a jó, hogy aki a rossz érdekében működik, nem épp a jó köveit rakosgatja-e. Ki kinek az oldalán áll valójában? Ki kit képvisel igazándiból, s mi okból? A boszorkány valóban boszorkány? Vagy csak sima vasorrú?

   A mesehősök mesehősök maradhatnak vagy tényleg belekeverődnek a Mindent Felejtő Mesébe? Sikerül-e az Ármány vagy az Ellencsel lesz-e erősebb? Trapiti győz és mindent megold? Vagy mégse? Szerelem, izgalom, csel és ellencsel, bánat és vidámság, ezek várják nyolc éven felüli olvasóinkat e mese lapjain! Humorral és sok szeretettel!