Shel Silverstein: Lafkádió, az oroszlán, aki visszalőtt
Az embereknek vannak bizonyos fura előítéleteik, ha oroszlánról esik szó.
Az oroszlán olyan, aki meg akarja enni az embert, az oroszlán vad, az oroszlán mindenképp minimum egy emberhúsnyi királyságra tör.
Szóval, a szokásos. Hogy egy oroszlán olyan vadállatias.
Na most, mi van akkor, ha ezt egyes oroszlánok nem igénylik, sőt, igencsak unják már az emberbanánt.
Ezek az oroszlánok más utakon szeretnének járni.
Csakhogy nem mindenki hagyja.
Példának okáért, ha jön egy vadász, az rögvest le akarja puffantani őket.
S az oroszlán akkor hiába magyaráz, hogy ő leginkább a marsmelót kedveli.
Mert egyrészt ki hiszi el, másrészt meg mi a csuduska az a marsmeló.
Úgyhogy az oroszlán, ha ezután a vadász odaáll elé, s elkezd piruettezni az idióta puskájával, nincs mit tennie, kénytelen befalni.
S hát ahogy az szokott lenni, ha az oroszlán egyszer ráérzett az ízére...
Hát mi tagadás, még egy-két, egyszáz-kétszáz ember a pocakjában végzi.
De felróható ez egy oroszlánnak, aki igazán, de teljes szívéből meg akarta volna változtatni az életét?
De persze minden oroszlán életében beállhat egy fordulat.
Mondjuk, találkozik valakivel, aki új, szebb és érdekesebb dolgokkal kecsegteti, mint az emberfalás.
Mondjuk, megjelenik egy bátor cirkuszigazgató, s közli, Lafkádió, mától ne legyek cirkuszigazgató, ha te nem leszel cirkuszi sztár!
S ekkor Lafkádió sorsa megváltozik.
No nem egyik napról a másikra, mert az túlzás volna!
Mert igenis, a cirkuszi sztárságot nagy-nagy munka előzi meg, akár hiszi valaki, akár nem!
Szóval, ha úgy érzed, érdekel a sztárok élete, s a sztárok közül is, leginkább az oroszlánoké, akkor egy percig ne habozz, rögvest ismerkedj meg Lafkádióval, a sztárok sztárjával, aki, annyit még elárulhatok, nem biztos, hogy cirkuszi csillagként búcsúzik tőled majd a könyv végén...
Vásárolja meg a könyvet
