Nordqvist róka-mókája igencsak humoros olvasmány. Nemcsak a történet fakasztja a derűt, hanem Sven Nordqvist pompázatos, órákig nézhető, részletező rajzai is. Külön elmesélhetőek a kép egyes olyan részletei is, amelyeket a szöveg nem emel ki. Egy mesekönyv a kevesek közül, melynek nézegetése után az ember szeme teletöltődik csodálatos képekkel. Aprólékos, rajzfilmszerű, kidolgozott képsorok.

   Történet egy feltalálólelkű ezermesterről, s annak bámulatosan bölcs macskájáról, akik szembe találják magukat azzal a problémával, hogy tyúkjaik ellenségét, a rókát sem szeretnék bántani, de a tyúkokat is muszáj megvédeniük. A tanítás vágya nem idegen e mesétől, de valami olyat sugall a történet, hogy egy adott szereplőt másképp láttassanak, mint ahogy addig szemléltük.

   Rókamóka nem azért lopja a tyúkot, mert tolvajlélek, hanem mert fájós lábú, nem lelőni kell, hanem a tyúklopástól elijeszteni, s az se baj, ha nem ő ijed meg leginkább, hanem az a kétlábú, akinek legelőször a puska jut eszébe mint megoldás mindenről. A mese kétlábú hőse, Pettson, bámulatra méltó találékonysággal áll a rókakérdés megoldásához, de ő maga valószínűtlenül rendetlen. Ha hű társa, Findusz, a kandúr, bár sokszor a fejét fogva, de mégis megértő bölcsességével nem rendezné el gazdája fejében a tárgyakat (ha már a polcokon ez igazán lehetetlen is volna), akkor bizony a nagy koponya bámulatos ötletei igazán kicsinységeken buknának el.

   Így segíti egymást ember és macskatársa, a találékony ész és a rendszerző elme.